Nem csupán azon múlik a siker, hogy milyen szokásokat alakítunk ki – habár a pozitív szokások bevezetése által megspórolható az az erőfeszítés, amit a siker érdekében naponta meg kell tennünk. Mielőtt azonban erre az „automata üzemmódra” kapcsolhatnánk a céljaink elérése érdekében, van néhány olyan szokás is, amit felsővezetőként a Client Maker Kft. elvei alapján mindenáron el kell kerülnünk.
A felsővezetők milyen önsorsrontó szokásaira figyelmeztet a Client Maker Kft.?
– Az eredményes felsővezetők nem vesztegetik idejüket az önsajnálatra. Ahelyett, hogy a körülményeket, mások viselkedését (megbízhatatlanságát, komolytalanságát stb.) okolnánk, kizárólag arra összpontosítanak, amit ők maguk mindenkitől és mindentől függetlenül megtehetnek vagy elkerülhetnek: ami egyedül a saját döntési szabadságuk függvénye.
– Nem félnek a változástól, sőt igyekeznek elébe menni annak, mert szeretik az új dolgokat és a kihívásokat. Tisztában vannak azzal, hogy a változás elkerülhetetlen, és hogy (akárcsak a földi élet kulcsát jelentő evolúció esetében) a túléléshez és a sikerhez a kulcs nem más, mint a rugalmas alkalmazkodás, vagyis az adaptáció.
– Nem próbálnak mindenki tetszésének megfelelni – hiszen ez amúgy is lehetetlen. Nem kevesebb, mint két és fél évezreddel ezelőtt írta Theognisz, a görög költő: „Zeusz sem tetszhet örökkön, / néha esőt küld, és néha nem adja meg azt.” Magyarán: még az istenség sem képes mindenkinek egyszerre a kedvére tenni, mert egyesek bőséges esőért imádkoznak hozzá, hogy jobb legyen a termés, mások meg, akiknek egyéb foglalkozásuk van, el szeretnék kerülni a rossz időt…
Még ha mindenhatóak volnánk, akkor sem lennénk képesek mindenkinek a tetszését kielégíteni, mert az emberek igényei ellentmondóak! Sokkal jobban járunk tehát, ha nem a mások kívánságait, hanem a saját jól megfontolt céljainkat követjük.
Ez a három szabály persze még korántsem elegendő a boldogsághoz, de kezdetnek megteszi. Összefoglalva: a körülmények hatalma feletti sopánkodás helyett a saját változtatási képességünket előtérbe helyezni – elkerülve a mások igényeinek, kényének-kedvének való megfelelési vágyaink csapdáját.
Könnyű ezt mondani, de nehezebb megtenni? Nem is biztos. Vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy jobb felsővezető lehess a Client Maker Kft. segítségével!